2011. március 29., kedd

Keddi vegyes

Most voltam a könyvelőnél, évvége van, múlt héten is voltam, de kifelejtettem ezt-azt a neki szánt csomagból. Nem aggódtam, mert legális minden, nem kellett hazugságokra emlékeznem, de izgultam, mert tegnap emileztünk, és nem akartam hülyének tűnni, de néhány dolgot nem értettem, vagy rosszul értelmeztem. De ma nagyon kedves volt, nem is a könyvelő, Jim, hanem az asszisztense, Shauna (ejtsd: Sóna), gyorskalkulációt végzett, e szerint lehet, hogy kell társasági adót fizetni, 15 font jött ki neki:)

Aztán elmentem kozmetikushoz is, mert otthon az arcos doki javasolta, hogy menjek párszor. Na, még nem nyomorgatta szét az ábrázatomat, még csak érdeklődtem, de rögtön lecsapott a kínzási lehetőségre, és beírt péntekre... És azt mondta, hogy nem fog fájni. Nem csak kínozni szeretnek, hazugok is. El kell vinnem a gyógyszerem leírását, hogy ne használjon olyan anyagot, amit nem szabadna, bár hogy hogy fogja megérteni a magyar nyelvű szöveget, azt nem tudom... 

Ma megyünk moziba, megnézzük a The Lincoln Lawyer-t, de előtte még felveszem Marcsit munka után. Pont ma lesz É-ír válogatott meccs is, a stadion itt van a közelben, Marcsi mondta, hogy induljak hamarabb, mert rengetegen lesznek, és ne a megszokott útvonalon menjek. Amúgy gondoltam, hogy ki kéne menni egy meccsre, még tavaly, de M szerint nem érdemes, sőt, nem is szabad. Ugyanis az itteni szövetségben csak protestánsok vannak, ennek megfelelően a csapatban is csak ilyenek játszhatnak, ha néha betettek egy katolikust játszani, a "szurkolók" addig inzultálták bekiabálásokkal, amíg le nem mondta a válogatottságot. Meg katolikus-ellenes dalokat énekelnek a lelátókon, ezért is szar az itteni foci, mert akármilyen jó esetleg egy katolikus játékos, eszébe nem jut a válogatottban játszani.

Tegnap este volt egy dokumentumfilm a tv-ben, az ún. Shankill butchers-ről. 1976-77 folyamán sorozatgyilkosok 19 embert öltek meg Belfast Shankill negyedében. Azért, mert katolikusok voltak, bár néhány esetben elszámították magukat, mert protestánsok is meghaltak, de róluk is azt hitték, hogy katkók. És nem "csak" simán lelőtték őket, hanem elvágták a nyakukat, majdnem lefejezték őket. Úgy buktak le, hogy az utolsó áldozatot kidobták valahol, de ő nem volt hajlandó meghalni. De még most is, több, mint 30 évvel később is csak úgy volt hajlandó nyilatkozni ez az áldozat, hogy kitakarták az arcát és elváltoztatták a hangját. Az egyik áldozat lánya azt mondta, hogy ha a meggyilkoltak protestánsok lettek volna, akkor sokkal hamarabb elfogták volna a tetteseket, de mivel a rendőrség is protestáns, és az elkövetők is, lehet, hogy nem igyekeztek annyira felderíteni az ügyet. A gyilkosságok környékén lakók lehet, hogy tudták, hogy kik voltak az elkövetők, de nem mertek szólni a rendőröknek, mert nem lehetett tudni, hogy a szomszéd nem árulja-e el őket. 
Marian sírt a végén, tényleg borzasztó volt.

Valamennyire ide kapcsolódik, hogy, ahogy említettem, a rendőrség sokáig csak protestánsokat alkalmazott. Nem tudom, mikor, 10-15-20 éve (?) aztán meghirdették az 50/50-es célt, vagyis, hogy fele-fele arányban legyenek a két vallás képviselői az állományban. Ezt most eltörölték, pedig még csak 30% a katolikusok aránya. És a tv-ben nyilatkozott egy protestáns álszent f.sz, hogy "az elmúlt x évben mennyi sok protkó kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, és mégse kaphattak munkát a rendőrségen belül, csak azért, mert nem a megfelelő templomba járnak hétvégenként." Baszki, ezen nagyon felhúztam magam, az nem számít, hogy előtte évtizedekig pont fordított volt a helyzet, nem csak ezen a területen, hanem mindenhol, és akkor ez a pondró itt sajnáltatja a protestánsokat. Nem a katolikusokat védem, ők se érdekelnek, csak az igazságérzetemet bántja.
free counters

2011. március 28., hétfő

Lorena-s infók

Emlékeztek még Lorena-ra? Együtt dolgoztunk Shetland-on, és egy házban laktunk, fallabdáztunk/tollasoztunk is néha. Nagyon jó fej csaj, szomorú voltam nagyon, amikor elhajózott, ő hamarabb lelépett a szigetről mint én, de emileztünk, sms-eztünk, tudtunk egymásról. Végre talált magának normális pasit (nehéz lehetett...), pár hónapja írt, hogy a neten találkoztak, és már költözik is hozzá Birminghambe. Múlt héten megint írt, hogy megkérte a pasi kezét, aki igent mondott:) Aztán pár nappal később már megvolt az esküvő időpontja is, május eleje. Nem mondhatni, hogy sokat hezitál. Ma reggel (amikor véletlenül fél 8-kor keltem, mert véletlenül bekapcsoltam az ébresztőt a telefonon-nem örültem neki, mert fél 3-ig olvastam a Zoli által ajánlott hülye tényeket, pl. hogy az átlagos tábla csokiban 8 bogárláb van, na mindegy...) 8 előtt sms-ezett, hogy meghív a "reception party"-ra, ami nem tudom mi, de örültem neki. De azt nem tudom, hogy most akkor az esküvőre is meghívott, vagy csak erre? Mit kell ilyenkor viselni? Kell ajándékot vinni? Jó lenne menni, de:
-amilyen "pechem" lesz, addigra lesz munkám, és nem engednek el
-amilyen "pechem" lesz, nem lesz munkám, és pénzem sem.
Rögtön néztem, hogy hogy lehet eljutni Birmingham-be, mehetek komppal, az 2 v. 3 óra a vízen, és 5,5 óra vezetés. Vagy lemehetek Dublinba, az 2 óra vezetés, onnan Liverpoolba hajóval, onnan újabb 2 óra vezetés. Ezt fel is vetettem Mariannak, de azt mondta, hogy ez a 2. hajóút, a Dublin-Liverpool 8 óra, úgyhogy ez az ötlet kuka. Repülőre nem is gondoltam, de aztán csak megnéztem, és kiderült, hogy van oda közvetlen járat innen, és tök olcsó, csak 73 font mindennel együtt és napi 3 járat van. Ha vezetnék, csak a hajó lenne 200 font. Na, úgyhogy most tiszta izgatott vagyok, hogy talán megyek esküvőre/bulira, de aztán lehet, hogy nem jön össze.
Azt mondtam már, hogy a Marcsi család eladta az apuka házát? Múlt héten elfogadták a legkedvezőbb ajánlatot, és M mondta, hogy az ügyvéd sikeresen kifúrta a dolgoból a lopós tesót, ő nem kap egy fillért se (sőt, még ő tartozik vagy 10-15000 fonttal).
Múlt héten 5 munkára jelentkeztem. Vagy 7-re, már nem emlékszem.
free counters

2011. március 24., csütörtök

Tuti bolond

Mármint Marian. Utálja a tengeri herkentyűket, enni legalábbis, de nézni imádja őket. Néha felmegy Youtube-ra és órákig kattintgat rákokra, kagylókra, tengeri csikókra, halakra, satöbbire. Most is ezt tette, és gusztustalanabbnál gusztustalanabb állatokat talált, amikről még egyikünk se hallott. Ha gondoljátok, írjátok be a gugliba, hogy "geoduck". Ez még véletlenül se kacsa (duck), ahnem valami undormány kagylóféle, aminek az alakja, hm, nem mondom mire emlékeztet. És ő ilyeneket bámult a videómegosztón, és közben öklendezett, hogy húú, de hányás. Ja, meg talált olyat, hogy hogy főzzünk kagylót, meg homárt, aztán rosszul lesz itt nekem. Majd eltűnt, és később berontott a szobába egy ilyen geoduck-kal, ami porszívócsőnek álcázta magát, és tekergett a kezében, alig bírta tartani. Ez után egy párnával tért vissza, az is kemény harc lehetett, mert a haja összeborzolva, a szemüvege félrecsúszva. Most meg az ajtó mögül beszélget velem, mert nem bírja a vért, nekem meg vérzik az orrom. Asszem megyek is lefekudni, mert szétrobban a fejem a takonytól.
free counters

2011. március 23., szerda

Autó biztosítás

Április közepén lejár a kiskocsi biztosítása, ma megjött a levél a biztosítótársaságtól, 700valamennyi font lenne. Idén 200valamennyi volt. Ennyiért nem kell, Marian azt mondta, hogy azért is ennyi, mert nem mentem át elsőre a vizsgán, de más az ár akkor is, ha még csak tanuló vagyok (mármint tanuló vezető), és más, ha már átmentem. Mivel ez a 700valahány kicsit sok, elkezdtem a neten nézni más cégeket. Vannak összehasonlító-oldalak, amik összegyűjtik az ilyen társaságok ajánlatait, hogy ne kelljen minden egyes cégnél külön érdeklődni. Az első ilyen oldalon a legolcsóbb ajánlat 1100 font körül volt. A másodikon majdnem 1600 (a legdrágább 4000 font itt).

Pár hete volt egy ezzel foglalkozó műsor, abban mondták, hogy a biztosítás a fiataloknak a legdrágább (16-18 éveseknek), mert ők szenvedik el a legtöbb balesetet, mert ők még azt hiszik, legyőzhetetlenek, és felelőtlenül vezetnek. Volt olyan fiú, aki betelefonált a műsorba, és mondta, hogy a kocsija kerül(t) 2-3000 fontba, a biztosítás meg 13000 (!) lenne. A biztosítótársaságok gyakorlatilag ezekkel az árakkal próbálják meg eltántorítani őket a vezetéstől.

Most az jutott eszembe, hogy inkább adjuk el az én kocsimat, mert annyit nem használom, hogy megérje ennyi biztosítást, meg útadót (70 font/fél év), műszakit (35 font/év), meg a benzint fizetni. Helyette használhatnám Marian-ét, de arra meg 1200 lenne a biztosításom. Nem tudom, mi lesz. Az is lehet, hogy azért ennyi, mert az írtam be, hogy munkanélküli vagyok. Ha azt írnám, hogy "cégvezető", lehet, hogy más jönne ki. Ki is próbálom. Na bakker, így még drágább, 1700 font...
free counters

2011. március 22., kedd

Az egyik legkeresettebb turistacélpont?

Most voltam a postán, és az egyik ablak tele volt aggatva utazás-biztosításra buzdító röplapokkal, amit természetesen a postán lehet a legolcsóbban/legszéleskörűbben, stb. megkötni. A röplapon kívül volt még kis brossúra is, egyet elhoztam:

Ebből is tisztán látszik, hogy az Egyesült Királyság és Ausztrália után a mi kis hazánk az, amelyet elözönlenek a turistahordák.

Aztán síétáltam haza a főúton, a sarkon előttem egy nagy rendőrautó kanyarodott fel az utcánkba, nem is említeném meg, ha 2 háznyira tőlünk nem áll meg, de megállt. Kiszállt 1 rendőr meg 2 rendőrnő, a 2 csaj az utca két oldalán, a járdán állt, a kocsi az út közepén, a rendőr pasi meg állította meg a felfele jövő kocsikat, az első áldozat egy olyan 60 év körüli rózsaszín pulcsis néni volt, tipikus terrorista. Kiszállt, megnézték a csomagtartóját, és mehetett is isten hírével. Ilyen már többször is volt az utcában, és sose értem, mire jó. Tőlem is megkérdezték már, hova megyek (kocsival voltam), mondtam haza, és már mehettem is. Vagy arra számítanak, hogy valaki azt mondja: "ó, épp egy kis robbanószerkezet van a kocsiban, most megyek X helyre, hogy elhelyezzem". És akkor letartóztatják? Fura módszerekkel dolgozik a rendőrség...:)
free counters

2011. március 20., vasárnap

Marcsi-féle pogácsa

Nemrég lett kész, Marian csinált sajtosat, szalonnásat (eredetileg tepertősnek készült) és simát. Pedig szegény beteg, megfázott, alig kap levegőt (szerencsére pogácsát még így is tudott sütni)



free counters

2011. március 19., szombat

Red Nose Day/Comic Relief

Tegnap volt a Red Nose Day, ha jól emlékszem, már otthon is van ilyen, mintha láttam volna ilyen műsort (most nem az alkeszokra gondolok...). Hírességek csinálnak tőlük szokatlan, vicces dolgokat. Pl:
-sztárszakácsok kórusba verődtek és előadták Rick Astley: Never gonna give you up c. számát (az első link a tegnapi, a második az eredeti szám)
-komikák (magyarul női stand-up-osok) szakácsversenyen indultak, és főztek a miniszterelnöknek, egyikük, amikor próbálta darabolni a homárt, fejbelőtte vele az egyik résztvevőt. Ugyanez a csaj kirohant a klotyóba és onnan hívta fel Nigella Lawsont, hogy hogy kell főzni. Egy másik csaj bevallotta, hogy ő életében most főzött először.
-Miranda Hart (kedvencem), egyike az előbbi vicceseknek, tánctanárrá avanzsált, nagyon vicces volt. Tudni kell, hogy Miranda több mint 180 centi magas, és mint az angolok általában, nem szép. Viszont baromi vicces, katt ide a táncához (nekem valamiért bénázik a videó, 03:00 percnél van a tánc). És itt a jelenet második része, eredménye, Miranda rappel.
-volt olyan, aki 24 órán keresztül TV műsorokban vett részt, kb. mintha otthon köré szerveznék a Legyen Ön is Milliomos-t, a 40 milliós játszmá-t, a Heti Hetest, meg a többi hasonló műsort.
-voltak énekesek, színészek, hírességek, akik 100 km-t gyalogoltak az afrikai sivatagban.
-és persze voltak adománygyűtők az utcán, bevásárlóközpontokban is 
-és... tatatam, dobpergés, ebben az évben részt vett régi kedvencem, Dzsordzsi is, mondjuk igen ronda szakálla van, de ezt érdemes megnézni, pláne ott, ahol énekel:) (01:20-nál kezdődik GM)


Ezekkel a mutatványokkal pénzt gyűjtöttek rászoruló afrikai és UK-beli embereknek, nem csak gyerekeknek, hanem szellemileg nem teljesen ép embereknek, időseknek is. És persze kérték, bíztatták a nézőket is, hogy adakozzanak, a 7 órás adásfolyam végére több, mint 76 millió font gyűlt össze. A műsor úgy volt összeállítva, hogy ezek a vicces részek váltakoztak a sírósakkal. Ugyanis a hírességek elutaztak Afrikába, hogy megmutassák, mire megy a pénz, isten háta mögötti falvakban mutattak borzalmakat, de azt is, hogy pl. a tavalyi hasonló adakozás óta miben változott a helyzet.

free counters

Carlingford, Írország

Na, akkor kissé megkésve erről a pici, 1300 fős faluról. Marian akart menni, mert hallotta, hogy szép, én meg akkora séta-rajongó vagyok, hogy mindegy hol, csak turistáskodhassak (khm). Kb. egy órányi vezetésre van itthonról. Nem volt sok látnivaló, de megnéztük a várat, pardon, kastélyt, amit János királyról neveztek el, mert egyszer 80 km távolságból ránézett Carlingford-ra (tényleg ez volt leírva az ismertetőn, hogy sok helyen -nem itt, persze, mert itt IGAZIBÓL járt a király- úgy lett János vár/tér/zsákutca, hogy a pasi ott se járt, de mondjuk GONDOLT arra a bizonyos helyre). A kastély 1200 körül épült, és elég sok megmaradt belőle, de az egyik oldala el volt kerítve, ott biztos hullik már a 800 éves kő. A többi képhez majd alatta fűzök magyarázatot, ha tudok. Megint katt a képre, és megnő.
Jancsi kastélya
A kastély oldalról





Festett ablakok és ajtó, láttunk olyat is, aminek a (festett) ablakába macskát és könyveket mázoltak

Egészségedre, írül (ejtsd: Szláncsá)

Pub tengeri szerketnyűkkel és a lábaimmal

na, ott vagyunk?

Marcsi tengere 1.

Marcsi tengere 2.

Marcsi tengere 3.


free counters

2011. március 18., péntek

St. Patrick's Day-rövid videó



free counters

Újabb teszt

Most voltam az újabb teszten, amiről már írtam korábban, szabadidő-központ recepciós állás. Hát, nem erre számítottam. Azt hittem, megint számítógépes feladatok lesznek, de a terembe érve két kihegyezett ceruza és egy radír fogadott. A HR-es csajszi azt mondta, hogy a feladatokon keresztül felmérendő képességek bizonyítottan kellenek a recepciós munkához. Az első feladatban meg volt adva egy rövidebb szöveg, olyan 4-5-6 soros, pl. "XY cég telefonos eladásai az elmúlt években nagymértékben nőttek. Ezért megvették a legújabb telefonos szoftvert, hogy még nagyobb mértékben ki tudják szolgáni vásárlóikat, mivel az összes eladás 60%-a telefonos rendelésekből származik. A jövőben tovább fogják fejleszteni a hálózatot." Vagy valami hasonló. Majd következett 4 állítás, ezekről el kellett dönteni, hogy igaz (A), hamis (B), vagy a szöveg alapján nem eldönthető (C), és a választ bejelölni a mellékelt válaszlapon (mellesleg ez vette el a legtöbb időmet, mert nem x-elni kellett, vagy áthúzni, hanem TELJESEN befeketíteni az A, B vagy C karikát:) Na, ebből a feladatból volt 36 darab és volt rá 12 perc... Mondanom se kell, nem tudtam befejezni, asszem 30-at tudtam megcsinálni. A csaj stopperral mérte az időt. Egy feladatot elolvasni, értelmezni, a 4 állítást elolvasni, értelmezni, a választ bejelölni, mindezt 20 mp alatt. Na mindegy. Következő feladat: A bal oldalon meg van adva egy szám, pl. 457, a jobb oldalon 4 szám, pl. (a) 547, (b) 754, (c) 475 és (d) 457. Ki kellett választani azt, amelyik megegyezik a bal oldali számmal és megint satírozni a helyes választ. Elég könnyűnek látszott amíg csak 3 meg 4jegyű számok voltak, de aztán jöttek az 5-6-7jegyűek. Ebből volt 40 ilyen, és volt rá 5(!) perc. Majd ugyanez, csak betűkkel. Bal oldalon DJGWQY, jobb oldalon ennek 4 vagy 5 féle variációja. Ugyanúgy 40-et kellett volna megoldani 5 pec alatt. A számosból asszem 33-at csináltam, a betűsből talán eggyel többet. És reménykedem. És gondolkodom, hogy ezeknek a feladatoknak mi köze a recepciós munkához?

Mindjárt írok a tegnapi napról is, tegnap úgy 4 órát küzdöttem mindenféle HTML-kódokkal, talán ma fel tudok mindent tenni.
free counters

2011. március 17., csütörtök

St. Patrick's Day

Szent Patrik az írek védőszentje, erre minden év március 17-én úgy emlékeznek meg, hogy kegyetlenül berúgnak (mondjuk ezzel nem sokban különbözik egy átlagos naptól). Délben van egy felvonulás, aztán buli, és másnap valószínűleg rengeteg, "betegség" miatt a munkahelytől távolmaradó. A képek (katt rá és felnagyul):

Belfast Tarlósa vezette a menetet
Lezárt belváros
Minden zöld 1. (plusz egy leprechaun)
Zászlók
Minden zöld 2.
Minden zöld 3.
Felvonulók kérték
Minden zöld 4.
Minden zöld 5.
Minden(ki) zöld 6.-csini fiú
Minden zöld 7.-lelkes srác
Minden zöld 8.-akarok egy ilyen macit
Minden zöld 9.-ez a csaj odaugrott elénk, és azt kiabálta: Jók vagytok? A gyerekek meg visszaüvöltöttek: IGEN!
Minden(ki) zöld 10.
Minden zöld 11.
Szkander lédi
Utcai pillangó?
Nem véletlenül volt az a fátyol...
Dolák-Saly Belfastban
Mondtam, hogy Írországban kicsik az emberek (Sámson és Góliát nevű híres belfasti óriásdaruk)
Kosaraslány?
Ez nagyon tetszett
Minden zöld utolsó
Marian itt nem volt velem, gondolom, már látta elégszer, a kocsiban várt rám, mert mentünk Carlingford-ba, egy kis ír faluba. Folyt. köv.
free counters

2011. március 16., szerda

Új Ben & Jerry's fagyi!

Húúúúúúúúúúú, most ettünk isteni Ben&Jerry fagyit, a neve, mint mindegyik BJ fagyinak, vicces-fura: Coconutterly Fair. Eddig a Chocolate Macademia volt a kedvencem, az csokifagyi csokis makadémia-darabokkal, de nyilvánvaló, hogy azt most kivonják a forgalomból. Ez az új a leírása szerint: csoki fagyi,  kókuszos karamellforgataggal és ropogós csokis karamell-darabokkal. A karamell szó a kelleténél többször szerepel benne, ezért nem vettem meg, hiába volt féláron a Tesziben. De Marcsi megvette, és nagyon-nagyon finom, nem is érzem a k-betűset, csak a csokit meg a kókuszt:)

free counters