2010. augusztus 26., csütörtök

Voltam ma a munkaügyiben,

eddig 10.30-ra volt időpontom, mondjuk nem tudom, minek, mert mint otthon a bankban meg postán, itt is ilyen jegytépős rendszer van. Általában fél órákat szoktam várni, meg úgy gondoltam (itt sem szabad ám sokat gondolkozni), hogy nem tök mindegy, hogy mikorra megyek? A lényeg, hogy aznap megjelenjek, nem? Hát nem. A pasi megjegyezte, hogy nem 10.30-ra kellett volna jönnöm? Próbáltam terelni, de végül csak ki kellett töltenem egy papírt, amin elmagyarázom, hogy mi volt a késés oka. Bakker, ezzel mit érnek el? Beírtam, hogy elfelejtettem, mikorra kell menni. Ráadásul a muki überbuzgó is volt, legalábbis eddig egyik munkaügyis sem nézte meg az aktuális munkák listáját, de ő fel is olvasott egyet, hogy ez megfelel nekem? Nem nagyon figyeltem, csak mondtam, hogy persze, recepciós állás hotelben? Király. Újabb papírok aláírása, hogy ha nem jelenek meg az interjún, (már ha lesz) akkor ez meg az lesz a munkanélküli járulékkal. csak hazafele sétálva jutott eszembe, hogy a faszi éjszakai recepciós állást olvasott fel. Azt meg nem adják oda nőneműeknek, mert lehetnek részeg, erőszakos, stb. vendégek.

A hazaút első fázisát lefoglaltuk:) Ráadásul Marian kapott valami kompos aranykártyát, így bemehetünk a "lounge"-ba (ez biztos valami menő hely üzletembereknek, drága italokkal, vasag szőnyegekkel és ultrakényelmes fotelekkel). Na itt majd kapunk egy ajándék italt meg rágcsát, meg van wi-fi, ésatöbbi. Bár asszem ezek közül csak a kényelmes ülőalkalmatosság kell nekünk, reggel fel 8-kor úgyis csak aludni akarunk majd.

free counters

2010. augusztus 21., szombat

Vizsga!

Mázlim volt, valaki lemondta a gyakorlati vizsgáját, így be tudtam furakodni Szeptember 10-re, igaz, reggel 8.50-kor lesz, de nem válogathattam. Viszont ez azt jelenti, hogy egy nappal később tudunk csak indulni, és persze egyáltalán nem biztos, hogy átmegyek. De nagyon jó lenne! Michelle, az oktató mondta, hogy előtte vezetünk egy órát, hogy ne izguljak annyira, meg belemelegedjek. Ja, oktatóról jut eszembe: sms-eztem az előző autósiskolának, mert ugye még 3 órám hátralenne, de nem törték magukat, hogy bármit is megszervezzek. Azt írtam, hogy lemondom a hátralevő órákat és kérem vissza a zsozsit. Válaszolt is a csaj, hogy 10-órás blokkot vettem, ami így olcsóbb volt, mintha egyenként fizettem volna. Viszont ha visszakérem a pénzem, akkor a teljes árat számolják, satöbbi. Lényeg, hogy úgy számoltam, hogy kemény 6 font fogja ütni a markomat a 30valahány helyett. Édesek.

Ja, és eddig nem mondtam Michelle-nek, hogy hogy hívták az oktatót, mindig "he"-ként utaltam rá, múltkor viszont kicsusszant a számon. Visszakérdezett, hogy tényleg Tony-nak hívják, mert van egy másik tanítványa is, akinek az előző oktatóját így hívták, és panaszkodott a stílusára. Lehet, hogy ugyanarról az emberről van szó?

Ma olvastam a zújságban, hogy egy nőnek 22 év és 21 gyakorlati vizsga után most sikerült letenni a jogsit. Remélem, nekem egy is elég lesz...

Egész nap ezt a számot éneklem (érdemes megfigyelni a kifinomult robot-táncot és a menő szemüvegeket:))

free counters

2010. augusztus 19., csütörtök

Kishírek a nagyvilágból

Időpontot akartam foglalni a vezetés-vizsgára, de a legkorábbi időpont szeptember 13. Fenébe. Azért is akartam hazamenetel előtt vizsgázni, mert októbertől új rendszer lesz, részben könnyítés, hogy az eddigi 2 rükverc manőver helyett csak egy lesz (remélem, az utcán való megfordulás, az az egy megy:)). A nehezítés meg az, hogy lesz egy 10 perces ún. "independent driving", amikor nem utasításokat vakkantgatnak felém, hogy "A következő utcánál kérem forduljon balra", hanem előre megmondanak egy útvonalat, és a szabályok betartásával, önállóan kell odavezetnem. Elméletben. Szinte biztos vagyok abban, hogy kb. az első sarok végére elfelejtem majd az instrukciókat, rossz irányba fordulok, a város másik végén lyukadunk ki, stb.

A héten vártunk csomagot, Marian a bejárati ajtón belülre s kívülre is tett cetlit, tájékoztatva a szomszédokat is, hogy mivel még mindig nem működik a csnegő, legyenek oly' kedvesek, és ne csukják be az ajtót. Sőt, a nyitott ajtót egy kis lakattal oda is rögzítette valamihez (ezt én csak este tudtam meg). Hozzá kell tennem, hogy összesen 2 szomszéd van a házban, 2 lakásban. Hallottam, hogy megy el az egyik, Des nevű, és hallottam, hogy csapódik az ajtó. Lementem, kinyitottam. Fél óra múlva Des hazaért, ajtó megint bevágódik. Lementem, kinyitottam. A pasi hamarosan újra távozott, megint ugyanez a játék. Gondoltam, biztos nem látta a cetlit (nem vak), így a celluxos papírt ráragasztottam a zárra, így nem is tudta becsukni úgy az ajtót, hogy ne látta volna az irományt. Megint becsukta. És ő volt az, akinek annyira rohadt fontos volt, hogy az ajtó csukva legyen, hogy csavarhúzóval kicsavarta a kis lakatot a helyéről. Persze ha a másik szomszéd hagyja nyitva az ajtót, mert a macskája szarni akar kint, akkor nem kell papír se, csak mi vagyunk szálka a szemében.

Ezenkívül olyan f.s idő van napok óta, hogy állandóan Pixar-meséket nézünk (Toy Story, és majd jön a WALL-E meg a Szörny Rt.)

És akit érdekel, itt az új Robbie Williams, legalábbis ezt állítják róla. A tavalyi X-Factor 2. helyezettje:

Olly Murs - Please Don't Let Me Go

 

free counters

2010. augusztus 14., szombat

Portaferry, Exploris

Na és akkor az akváriumról. Az Exploris-ról azt érdemes tudni, hogy a "rendes" funkcióján, azaz az állatok bemutatásán kívül fóka-mentőhelyként is szolgál. Ottjártunkkor asszem 6 fókabébit lehetett látni, a kiírás szerint mindegyik árva volt, olyan 6 hetes, és épp az egész halak evésének művészetét próbálták elsajátítani. Mindegyiknek gyümölcs neve volt, Kókusz, Mandarin, Kiwi, stb. Kókuszról videót is csináltam, lejjebb láthatjátok.

free counters

Életmentés Portaferry-ben

Tegnap Marian szabadnapos volt, így elmentünk Portaferry-be, ami innen kb. 1 óra, és megnéztük az Exploris nevű vízi-állatkertet. Mindjárt erről is mesélek, de előbb a kisfiúról. A vízparton üldögéltünk, illetve a kompkikötő mellett, ahol egy meredekebb, lebetonozott rész, és mellette egy lépcső vezet a vízhez. Marian is ott mászkált, majd egy olyan 6-7 éves kisfiú és pár évvel idősebb nővére is lementek a lépcsőn. A következő pillanatban már csak azt láttuk, hogy a kissrác bent van a vízben, kapar kifele, de a csúszós algás beton miatt nem tud fogódzót találni. Egyre csúszott vissza, nyelte a vizet szegény. Ledobtam a táskámat a földre, lerohantam a lépcsőn és kezénél fogva kihúztam a vízből a csuromvíz gyereket. Addigra már az anyja is odaért, szegény kissrác remegett, de semmi baja nem lett. Anyuka nem győzött hálálkodni és különösen nagy mázli volt, hogy a komp csak pár perccel később érkezett, mert akkora hullámokat vert, hogy annak az ereje tuti berántotta volna a kisfiút. A kompon érkezett az apukájuk, miután az anya elmondta neki, mi történt (gondolom), ő is odajött megköszönni. Érzelmileg mindannyiunkat megviselt a dolog, borzasztó volt látni a kissrácot, ahogy ott kapálózott. De jól végződött, és ez a lényeg.

free counters

2010. augusztus 11., szerda

Sikerült a teszt!

Elsőre átmentem az elméleti vizsgán, juhéééé:) Volt egy 50 kérdéses feleletvákaszolós teszt, ott 47 válasz lett jó. A második részben 14 videoklipet játszottak a számítógépen, egy kocsiban kamera volt felszerelve, ami mutatta az utat, és ha olyan szituációt láttam, amiből veszélyes helyzet alakulhatott ki, akkor kattintanom kellett. Ez is simán megvolt, és ahogy kijöttem a teremből, már át is adták a papírt, hogy sikerült. Holnap megbeszélem Michelle-el, hogy szerinte érdemes-e a hazamenetel előtt egy gyakorlati vizsgát is megpróbálni.

Tegnap megnéztük a Toy Story 3-at, és teljesen el vagyok ájulva tőle. Nem a technikától, mert azt tudtam, hogy ilyen menő lesz, de nem számítottam rá, hogy a történet ilyen érdekes lesz, a megvalósítás meg nagyon-nagyon vicces. Most meg akarom nézni az első két részt is, azokat még nem láttam, remélem, hasonlóan jók.

Ja, és délután úszó-EB, Budapestről, és képzeljétek, az MTV honlapján élőben lehet nézni, annyira jó Szántó Dávidot hallgatni:) Itt csak Eurosport-on meg valami másik csatornán adják, de olyan nekünk nincs. Az úszás után meg angol-magyar focimecs!

free counters

2010. augusztus 8., vasárnap

Így nem láttuk a Dark Knight-ot

Tegnap este meg akartuk nézni A Sötét Lovag-ot BluRay-en, mert Marian még nem látta a filmet én meg sose láttam még BluRay filmet. Ennek érdekében korán megfürödtünk (2,5 óra a film), bevackoltuk magunkat borral és citromos vízzel... és a lemez nem játszódott le. Így a következő másfél órát azzal töltöttük, hogy a hibaüzenet alapján kerestük a megoldást a neten, letöltöttük a firmware frissítést, CD-re írtuk, betoltuk a lejátszóba, semmi. Rohadt pipák voltunk, de nem tudtunk mit tenni, lefeküdtünk olvasni.


Én egy idő után letettem az újságot és erőt gyűjtöttem a fogmosáshoz miközben "pihentettem a szemem", Marian még olvasott, pohár bor a kezében. Fél órával később arra ébredtem, hogy kissé nedves a gallérom, gondoltam, biztos még a fürdés után lett ilyen, de hát az vagy 3 órával korábban volt. Akkor biztos összenyálaztam magam, vagy Marian... De aztán, miután felvettem az alvópózt, még mindig valami gyanúsan fura volt. Levettem a felsőmet, a hátulján egy giga nedves folt, mondom, ennyire nem nyáladzok. Megszagoltam, a bor volt, a párnám is ugyanolyan büdös volt, nem véletlen, hogy addigra Marian eltűnt a szobából:) Ő is elaludt utánam pár perccel.


Most meg megyünk önéletrajzot beadni; vízforralót venni, mert a jelenlegiből eltűnt (elpárolgott??) a filter és Marian nem szereti a vízkövet; és vezetünk is, mert a neten fent vannak a vizsga-útvonalak, megnézünk egyet (van vagy 6).

free counters

2010. augusztus 4., szerda

Vezetési tragikomédia

Eddig 8 órám volt Tony-val, tegnap lett volna az uccsó 2, utána meg az ingyen egy óra. De nem volt. Vasárnap sms-ezett az autósiskolától a nő (a mintegy 2 hónap alatt egyszer se sikerült odaírnia a nevét), hogy akkor biztos jó-e a hétfő 2-4-ig. Mondtam, igen. Később hívott, hogy akkor hány órát is akarok utána még venni? Mondom elfelejtettem Tonyt megkérdezni, hogy szerinte még mennyi kell nekem. Erre ő: "Ó, én megkérdeztem, és azt mondta, hogy még legalább 11." Elég szarul esett, mert úgy gondolom, hogy tök jól megy, és 5-6 óránál több nem kell, mindenesetre azt mondtam, hogy most nem akarok többet, mert nincs pénzem. A csaj hallhatóan megsértődött ezen, majd, minő meglepetés, pár órával később sms-ezett, hogy saaaaaajnos az oktatóm megbetegedett, elmarad az óra, és majd telefonáljak, hogy hány plusz órát akarok.

Ekkor írtam egy másik cégnek, akik nagyon reklámoznak, fel is hívott az oktató, Michelle (most már ragaszkodtam a női oktatóhoz és az egyórás leckékhez), akinek elmondtam a szituációt, hogy hó vége körülre kéne jogsi, és mi történt Tonyval. Nem is kicsit hitetlenkedett, hogy hű, meg ha, meg 8 óra vezetés után mit akarok. Azért ma eljött értem, cuki szürke kis Minivel:) igaz, vezetni fura ezt a kocsit, meg nagyon alacsony, meg a rükverc az 1-estől balra fent van, és izomból kell a sebváltót tolni, de Michelle tündi-bündi, olyan... kihez is hasonlítsam, a Pa-Dö-Dő-s csajoknál azért vékonyabb, de talán nem sokkal, csodálkoztam is, hogy hogy fogunk ketten elférni egy Miniben... Kedves, türelmes, bátorít, nem is csoda, hogy jobban ment a vezetés és nem voltam idegroncs a végére. Azt mondta, hogy a vezetésem tökéletes, a manővereket (rükverc, parkolás, stb.) meg majd gyakoroljuk. A javaslatára már jelentkeztem is az elméletre, jövő szerdán megyek reggel 9-re, jesszus, hogy fogok felkelni! Ahogy megvan az elmélet, és el sem merem képzelni, hogy nem sikerül, akkor jelentkezhetek gyakorlatra, és Michelle-el rágyúrunk a gyengébben menő manőverekre. És hogy mi lesz Tony-val, fogalmam sincs. Igazából nem bánnám, ha nem kéne többet egy autóban ülnöm vele, ha visszaadja a zsozsit, de persze ez nem fog megtörténni. Meglátjuk.

Ma Mariant újabb "élmény" érte a könyvtárban. Egy internetező szólt neki, hogy az egyik pasi (egy bolgár fazon) gusztustalan dolgokat néz a gépén, bement, de mire beért, a muki már gyorsan ki is jelentkezett. Pechére vagy 20 oldalt nyitott meg, és Marian szerint egyik gyomorforgatóbb volt, mint a másik (pedofil pornóoldalak). És ha azt gondoltátok, hogy most az jön, hogy a pasi szégyenében elmenekült, akkor nagyon tévedek. Már az internetes termen kívül, a recepciónál voltak, 3 új beiratkozóval együtt, és a faszi magából kikelve vitatkozott Mariannal, hogy ő felnőtt, és joga van olyan oldalt nézni, amilyet akar, és egy felettessel akar beszélni, de Marian se hagyta magát így a pasas a végén már kiabált, hogy "Szexet akarok! Dugni akarok!" A beiratkozni vágyók közül egy ijedten kérdezte, hogy itt mindig ez van-e... Végül csak kidobták, de átment egy másik könyvtárba, ahol ugyanezt művelte, csak ott a könyvtáros segítségére sietett több látogató és szó szerint a grabancánál fogva kihajították az épületből. Rohadt beteg f.szok és egy csomó jár könyvtárba, de hiába látja pl. Marian a saját gépén, hogy ők bent miket nézegetnek, mire beér, már kikapcsolják, mert ők is tudják, hogy csak akkor lehet rendőrt hívni, ha rajtakapják őket.

free counters

Még Írország

Ardmore-ban, a tengerparton volt két kisebb sziget, amik, mint utóbb kiderült, csak azért bukkantak elő, mert apály volt. Sikerült lekapnom, ahogy jött a dagály, szerintem nagyon jó:) És mindez olyan fél óra alatt játszódott le.

free counters

2010. augusztus 3., kedd

Írországi képek

Azt elfelejtettem mondani, hogy a szálláson nem volt tv, telefonjel (illetve az ágy egyik végében volt, a másikban nem), ebből következően nyilván netezni se lehetett, és a rádión is kb. kettő csatornát lehetett fogni.


Dungarvan:


Youghal:



A víz olyan 15 fokos lehetett...


Kilkenny:


Waterford:


Ardmore:


Víz alkotta homokfa:


free counters

Eseménydús napok

Na, hát azért nem jelentkeztem, mert megjártuk Tolnát-Baranyát, legalábbis az írországi testvérmegyéit tuti! Tulajdonképpen nyaralásnak is hívhatjuk, de az időnk felét zeneboltok keresésével töltöttük, ami kissé árnyalja a képet. A szállásunk Clonmel-ben volt, innen mentünk az alábbi helyekre:


Nagyobb térképre váltás(Azoknak írom, akik nem látják a térképen a neveket: Dungarvan, Youghal, Cork, Kilkenny, Waterford, Ardmore, Carlow.) Jó, nem egy nap alatt robogtunk végig a helyeken, de akkor is húzós volt, és pl. Cork teljesen elkeserített, senki nem állt pozitívan a gitárokhoz. Némelyikük mondta, hogy talán majd karácsony, de szerintem ez is csak udvariasság volt (a többi város(ká)ban azért jóval nagyobb sikerük volt, nem maradt egy darab se és szereztem 3-4 új ügyfelet). Ami igazából elkeserített minket Cork-ban, az a magyar bolt volt. Ezt hagytuk a végére, és már készültünk, hogy Túró Rudi, téliszalámi, édességek, nyam-nyam, erre a tetves üzlet egyrészt egy irtó meredek hegy tetején volt, és ZÁRVA!! Már hazafele jövet "kénytelenek" voltunk bemenni a dublini magyar boltba, de őket meg előtte felhívtam, mert kérésre sütnek péksütit, így kakaós csigákkal, túrós batyukkal és töpörtyűs pogácsákkal (is) felszerelkezve jöttünk haza. A szállás Clonmelben érdekesen alakult. Nem szobát, hanem egy kis házat béreltünk, és ugyan ez is a szálloda területén van, nem ők, hanem a tulaj foglalkozik ezekkel. Este 10 körül értünk oda, akinél foglaltunk, szabin volt, a tulaj meg a hotelben zajló esküvőn. 1 órát vártunk, mert amikor előkerült, nem tudott a foglalásról, elszaladt a kulcsért. A ház állapotából azt gondoltam, hogy talán nem is azt akarták nekünk kiutalni, mert mindenhol pókhálók, pókokkal persze, az előző vendégek 2 zsák szemete az előtérben, a konyhában meg a fürdő mosdójában csak hideg víz volt, a radiátor kellett volna felfűtse, de abban meg nem volt olaj... Ezektől függetlenül teljesen jó szállás volt, szerencsére csak az éjszakákat töltöttük ott, és kevesebbet fizettünk távozáskor. A hotel valamikor valami kúria lehetett, mert hatalmas parkja van lovakkal, (mostanra már gagyivá lett) teniszpályával, melléképületekkel.

 

Asszem már nem is hat meglepetésként, hogy jónéhány városban hallottam magyar szót, így Dungarvan-ban (8000 lakos) az élelmiszerboltban dolgozott 2 magyar, Kilkenny-ben (22000 fő) egy lányt hallottam a telefonon magyarul beszélni, és asszem volt még egy hely. Ja, Clonmel-ben (17000 fő) az Aldiban dolgozott 2, amikor ott voltunk, meg a KFC-ben egy Szilvi nevű lány, akivel szóba is elegyedtem. És ami még jobb, nem én voltam az egyetlen magyar, egy másik asztalnál ült egy pár, hihetetlen.

Vittünk magunkkal úgy egy évre elegendő olvasnivalót és DVD-t, ebből 3-at néztünk meg, bár Marian elkedzdte a Wolfman-t, Anthony Hopkins-szal, de a nyitó képsorok (azaz olyan 2 perc) után abbahagyta, mert félt, hihi:)

Képeket is csináltam, nem sokat, nemsokára felteszek egy párat.

free counters

2010. augusztus 1., vasárnap

Halihóóóó,

itt vagyok! Pár napra elutaztunk, voltunk egy csomó helyen, majd később részletezem. Sean jól teljesített, bár tegnap, Dublinban egy órát álltunk gyakorlatilag egy helyben, mert baleset volt, kurta nagy dugó, és mint kiderült, valami naaagy sportesemény is, akkor fejeződött be, tömérdek ember az utcán, és az úton, nem foci, talán rögbi vagy hurley, erőteljesen anyáztunk mindenkit. Sean-t is, mert szerintünk kellett volna találnia alternatív útvonalat a városból, de akármerre mentünk, mindig visszairányított a teljesen bedugult útra. Ebből is látszik, hogy a pasikban nem lehet megbízni :)

free counters