2009. október 31., szombat

Programajánló

nem szoktam műsorokat ajánlgatni, de ha van időtök és érdekel titeket az evolúció, nézzétek meg ezt a háromrészes sorozatot:

http://comment.blog.hu/2009/10/30/richard_dawkins_az_m2_n

A műsorvezető Richard Dawkins, aki biológus, és többek között az "Isteni Téveszme", "A Legnagyobb Mutatvány" és "Az Önző Gén" című könyvek szerzője. Most láttam az első két részt, nagyon jók, a pasi a Darwinizmust magyarázza, utánajár dolgoknak, tévhiteket oszlat el. Holnap megnézem az uccsót is. Szombatonként lesz az M2-n, ma volt az első rész, aki tud angolul, az megnézheti a YouTube-on is, itt kezdődik. Szinte örülök, hogy beteg lettem és emiatt ezt láthattam...

A sok okosság után megyek X-Factort nézni:)

free counters

2009. október 30., péntek

Az elmúlt másfél évben

akárhányszor hazamentem, mindig elkapott valami vírus. Ezt betudtuk annak, hogy nekem nyilván már csak a kristálytiszta shetlandi levegő felel meg, a budapestiben meg a gonosz lakozik. Ezért ért meglepetésként, hogy 2 napja, röviddel a nagynénémmel történt telefonbeszélgetés után kezdtem furán érezni magam. És jöttek a szokásos tünetek: torokfájás, takonykór, stb. Valami mágia működik otthonról, tegnap hazaküldtek a fogászatról is, a humánus okokat az uccsó helyre sorolnám, valószínűbbnek tűnnek a következők:

-nem akarták, hogy megfertőzzek bárkit is

-csúnyán néztem ki/ a hangom olyan Szántó Öcsi Bácsi-s volt

-a héten bejött egy finn pár érdeklődni fogászati lehetőségekről, és kiderült, hogy a csaj korábban, 1983-ban, volt fogászati asszisztens, és épp munkát keres, nem feltétlenül ilyen pozícióban, de ez nem lényeges. A manager teljesen belelkesedett (biztos nem hallotta, hogy 1983-at mondott a csaj), és tegnap 2-re be is hívta, hogy töltsön el nálunk egy délutánt. Lehet, hogy nem akarta, hogy velem legyen a csaj, a végén még elmondtam volna az igazat, és elriasztom a munkától.

Bettina morcos is lett, hogy engem hazaküldtek, mert neki még akkor is be kellett volna mennie dolgozni, amikor gyakorlatilag el volt törve a térde. Csak akkor fogták fel a fogászaton, hogy komoly a helyzet, amikor mondta, hogy Aberdeenbe kell mennie megműttetni...

Most fagyit eszem, és nagyon jó a fájós torkomra, eddig csak forró leves, forró tea, forró Neocitran-szerűség volt az étlapon.

A telefonom is megérkezett:) Nagyon szép, gigantikus képernyője van, nagyon jól szólnak rajta a zenék (persze nem a képernyőn), és hát egyszerűen csudijó. Már csak a 400 darab sms-emet kéne átokoskodni rá (a 400 kis szám, 2500-ról indultam).

Marian terápiás céllal festi a lakását/lakásunkat, mivel eredetileg barna volt a fal (kinek jut eszébe barnára festeni egy falat??), már 3 alapozóréteget fel kellett vinnie (így hívják egyáltalán?), és ecsettel csinálja, mert a görgő már túl bonyolult neki...

Csináltatott nekem kulcsot a házhoz, Nemo, a bohóchal van rajta, pont jól illik a koromhoz egy ilyen, nem? A héten szépen behordtam a könyveimet az irodába, mert ott van egy csomó doboz, és hétfőn küldöm az első adagot a postán, aztán a főiskolai jegyzeteimet, és majd a bringát is valahogy.

free counters

2009. október 26., hétfő

Hajó

A kompról tudni kell, hogy rettentő nagy, íme egy kép:

Amikor utaztam rajta, akkor mondta az egyik ott dolgozó, hogy olyan 600 embert tud szállítani, ezenkívül sok-sok autó, teherautó és kamion is elfér. Asszem 4 vagy 5 szint van, akad, amelyiken csak kabinok vannak, de sok a bár, van néhány bolt is meg egy mozi. Az egyik páciensünk mondta pénteken, hogy előző este indultak Aberdeenből, és ahogy elhagyták a kikötőt, olyan hullámok keletkeztek, hogy repültek a tányérok az étteremben, egy szék áttört egy ablakot, a pasi és a felesége kétszer leesett az ágyról. a kabinban Aztán érkezéskor kiderült, hogy 12 kocsi összecsúszott és megrongálódott, de némelyik annyira, hogy totálkáros lett. Képzelhetitek, mi folyhatott ott. Basszus, ezért nem akarok hajóval menni.

Más, fogászat: péntekenként szájhigiénikus, Anita dolgozik, ha valakinek tisztítani kell a fogát, ő csinálja. Volt nálunk egy pasi, cukorbeteg, és mint megtudtam, őket különösen nehéz kezelni, mert könnyen és sokat véreznek, és el se lehet állítani. Még egy egyszerű foghúzás miatt is be kell feküdniük a kórházba. Na, egy ilyen pasinak kért tisztítást David, de nem volt időpont a higiénikusnál már november vége előtt, így kénytelen-kelletlen elvállalta ő. Láttam rajta, hogy annyira nem örül, egyértelműen le akarta passzolni Anitának. Múlt héten volt a pasi, ennek kapcsán beszélgettem Cheryllel, aszondja: "David nem akarta, hogy ez a beteg Anitához menjen tisztításra, mert bonyolult eset, és inkább elvállalta ő maga." Mondanom se kell, eldurrant az agyam, és mondtam, hogy ez nem egészen így volt, mire Cheryl: "Ja, tényleg?" Baszki, legalább a pofámba ne hazudjon.

Davidnek november elején lesz a 60. szülinapja és a család egy hétre el akarja vinni, ha jól tudom, most szervezik nagy titokban. Annyira kurva jó lenne, mert pont az én utolsó hetemre esik ez a meglepi-dolog, el tudnám viselni, ha nem kéne vele lennem, hanem nyugiban lehetnénk Bettinával az üres irodában.

free counters

2009. október 25., vasárnap

Új telefonom

most rendeltem:) Hónapok óta szemeztem vele, Edinburghban az összes üzletben ezt nyomorgattam, és most levitték az árát:) Juhééééé! A nokiát pedig visszaveszik, vannak erre specializálódott cégek, ha működik, ha nem, persze, ha nem működőképes, akkor jóval kevesebbet adnak, de így legalább nem kell nekem kitalálni, hogy mit kezdjek egy teljesen jól funkcionáló, de már nem kellő telefonnal. Kedden érkezik!

free counters

Még szerencse, hogy van

Google Maps, így meg tudom nektek mutatni leendő lakhelyemet:

Nekem tetszik:) A jobb felső ablak mögött van a lakás.

Mondanom sem kell, hogy elfelejtettem átállítani az órát, még jó, hogy Bettina sms-ezett. Most legalább tudom, hogy még baromi korán van.

Mostanában, amikor megnyitom a Word-öt vagy az Excelt, feljön egy kis ablak, hogy nem eredeti a Microsoft Office csomagom és mittoménhány napon belül ezt majd jelezni is fogja. Hogy??? Nem engedi megnyitni? És miért majd' 3 év után jutott eszébe, hogy gond lehet a eredetiséggel? Tiszta hülye. Gyorsan letöltötem az Openoffice-t, az ingyenes és ugyanazt tudja, mint a Microsoft szarjai, így ha esetleg nem tudom azt használni, lesz máááááásik. Kipróbáltam, pl. az "aktívárpa őrlemény" nevű word-doksimat simán megnyitotta az Openoffice.

Kaptam fizut, ami nem lenne akkora nagy szám, de mivel szünet volt a suliban, egész napokat dolgoztam pénteken, és számítottam rá, én balga, hogy több munka=több pénz. Hát tévedtem. 50 fonttal kevesebbet kaptam, és ha nem dolgoztam volna többet, akkor több, mint egy százassal lennék rövidebb. Fura dolog lehet ez a bérszámfejtés... Rejtélyes.

Tegnap átmentem Szilvihez, tudjátok, egy csomó cuccomat otthagytam nyáron a szálláson, mondván, hogy arra a pár hétre úgyse kell, ami ott van. Átrángattam az üres  bőröndöt, telepakoltam, és Szilvi barátja visszahozott kocsival. Ja, és Szilvi tök ari, hozott nekem Ausztráliából/Új-Zélandról Cadbury makadémiamogyorós csokit (mert emlékezett, hogy ezt a fagyit szeretem), meg egy Ausztráliás kulcstartót meg kiwi-madaras könyvjelzőt:)) Tökre örültem, nem számítottam semmire. Szóval, minden cuccom itt van már, pár dolgot ki is dobáltam, kell a szelekció, mert nem akarok 3 bőrönddel költözni.

Írtam a Flybe-nek, ez a fapados (és egyetlen) légitársaság itt, hogy hogy lehet bringát repülőn szállítani. Gyakorlatilag szét kell szerelni az egész hóbelevancot: a kormányt a váz síkjába kell fordítani, le kell szerelni a pedálokat és leereszteni a gumikat, és az első kereket is le kell varázsolni, majd az egészet dobozba csomagolni, ha lehet. Ja, és még fizetni is kell érte, és az se biztos, hogy ugyanazon a járaton küldik, mint amin én leszek. Ha felfér, akkor igen, ha nem, akkor valamelyik következőre dobják fel. Ehhez képest a hajóra ingyen fel lehet vinni, nem kell szétszerelni, és velem együtt utazik. Na igen, csak a hajó 12 óra, plusz egy éjszaka Aberdeenben és 2*5 óra vezetés, a repülő meg Glasgowba megy, 1,5óra, onnan 2,5 óra Belfast. Nem mindegy. Dilemma.

free counters

2009. október 19., hétfő

Egy szelet Afrika Shetlandon

A koncert nagyon jó volt, bár amikor Paul mondta, hogy afrikai zene lesz, asszem nem meglepő módon afrikai zenészekre számítottam. Ehhez képest először bejött vagy 15 shetlandi, gyönyörű afrikai ruhákba öltözve, és ők kezdtek dobolni és afrikai zenét énekelni teljes átéléssel. Ha azt mondom, hogy bizarr volt, akkor nem mondok sokat. A dobolás baromi jó volt, amikor sokan egyszerre csinálják, borsózik az ember háta. Itt egy részlet, amit felvettem:

Utánuk szerencsére azért jött a fő attrakció, a Seckou Keita Quintet. Elég vegyes társaság és számomra fura volt az ötös felépítése is, volt az énekes, Seckou Keita, aki a kora nevű hangszeren is játszott, a lánytestvére énekelt, volt egy ütőhangszeres (mindhárman Afrikából), aztán volt egy hegedűs Egyiptomból, meg egy basszgitáros/nagybőgős Olaszországból. Így játszottak (ezt nem én vettem fel):

Jó, mi?:)

free counters

2009. október 17., szombat

Mamma mia

Letöltöttem a film zenéjét és most ezt hallgatom: 

Nem igazán ismertem a számot előtte, de imádom:)

Mindjárt megyek a szemészhez a kontaktlencsékért, aztán rohanás a komphoz, mert átmegyünk Paullal Bressay szigetére bringázni. Bressay a "nagy" szigettől keletre fekszik: 


Nagyobb térképre váltás

Na, azért megnéztem, szerencsére nem sokkal nagyobb, mint Whalsay, ahol korábban voltunk, talán bírni fogom. De most felkészülök, kabát, sapka, sál, kesztyű, és hosszúgatya.

Aztán este megyünk egy afrikai együttes koncertjére, ennél többet nem tudok, én sose tudok semmit, a barátaim rángatnak el mindenhova, rettenetes, mennyire nem követem figyelemmel az eseményeket. Persze a tegnap Belfastban felrobbant autóról tudok...

Paul a héten nagyon elvertem fallabdában, 5-1-re, még sose volt ilyen. De belegondoltam, lehet, hogy az egy órával korábban kapott érzésteleítőnek és fogászati tömésnek köze volt ahhoz, hogy gyakorlatilag nem mozgott a pályán egyáltalán? Persze amikor rákérdeztem, hogy abbahagyjuk-e, jól van-e, akkor igen volt a válasz. Hát akkor meg nincs kegyelem, agyonvertem.

Holnap jönnek a beszámolók.

free counters

2009. október 11., vasárnap

Elfelejtettem

tegnap, hogy ugyebár írtam erről a magyar üzletről Londonban, meg hogy majd rendelek innen, ha elfogyott az ellátmányom. Pár hete vége lett a szaláminak, és amikor említettem Mariannak, mondta, hogy szívesen kipróbálná a szalámit. Így aztán két kis rudat rendeltem, meg Sport szeleteket, meg Győri kekszet, meg kétféle körözöttet. Rendelés után rájöttem, hogy elszúrtam, mert a szállítást nem rendeltem meg, holott kellett volna. Bettinát is érdekelte a dolog, pláne, hogy az első kép az oldalon a Túró Rudi, rögtön kért is 10-et, meg almapaprikát, meg Boci csokit.

A lényeg, hogy időben megjött a csomag ahhoz, hogy Mariannak el tudjam vinni az egyik szalámit, és később írta, hogy borzasztóan ízlik neki. A Győri keksz is elnyerte tetszését, így majd két emberre kell vásárolnom otthon:) Ja, pár napja azt mondja Marian: a szalámi héját le kell szedni? Mondom persze. Nagy hallgatás a telefon másik oldalán. Többet nem kell mondanom, ugye?:):) hetek óta eszi így... De azt mondta, a héj nélkül még finomabb.

Tegnap átmentem barátokhoz, Shannonhoz és Pawelhez, ettünk csirkét zöldségsalátával, aztán megnéztünk egy Jodie Foster filmet, azaz már egyedül fejeztem be, mert a többiek elszivárogtak aludni. Megágyaztam a földön, a kanapé ülőpárnáit használva és én is Álommanóra bíztam magam. Reggel Pawel ágyba hozta a reggelit, annyira aranyos volt! Aztán olvasgattunk, a földön meg a kanapén heverve, zenét hallgatunk és tejját meg kávét ittunk. És rájöttem, hogy olyan jók ezek a lusta vasárnapok, csak már nagyon régen volt benne részem. Egyrészt mert itt Tanyaéknál fapadló van, azon nem olyan jó feküdni, mint a szőnyegen, másrészt itt egyedül vagyok, nem érzek rá késztetést, de Shannnonal és Pawellel kircsi volt. És Mariannal még jobb lesz. Mindezek után egy cseh lánnyal kiegészülve, 4-esben elmentünk ebédelni.

free counters

 

2009. október 10., szombat

Belfast

Azt akartam írni, hogy az élet fura dolgokat produkál vagy valami hasonló közhelyet, de nem teszem. Azt már mondtam, hogy szervezzük a következő randit, nos, minden le van foglalva november elejére, megint Edinburghba megyünk, de én repülök, nem hajózom. És mivel itt már felmondtam, nemsokára szállásom se lesz, ráadásul ez a kapcsolat komolynak tűnik, Marian felajánlotta, hogy költözzek hozzá, Belfastba, én pedig igent mondtam. A blog címe így félrevezető lesz... Eredetileg úgy beszéltük meg, hogy december elején lesz a költözés, mert addig van itt szállásom, de ma reggel Tanya kérte, hogy november közepén szedjem a motyómat. Baromira nincs kedvem 2 hétre máshova költözni, de Paul korábban felajánlotta, hogy pár napot tölthetek nála, így lehet, hogy ez lesz a megoldás. A másik, és erről most beszélünk Mariannal, miközben itt pötyögök, hogy akkor 2 héttel előbb költöznék. Már elegem van ebből a cigányéletből, a bőröndöm augusztus közepe óta hever a földön, abból öltözöm, mert nincs szekrény a szobában.

A sulit is megkérdeztem, eddig nem fizettem semmit, Irene nagyon segítőkész volt, mint mindig. Azt mondta, hogy vagy járok suliba, amíg nem költözöm, de akkor be kell fizetnem a tandíjat, vagy "false starter"-nek minősít, akkor nem kell fizetnem, de abba kell hagynom a kurzust most. Utánanéztem, Belfastban is van ilyen tanfolyam az egyetemen, majd írok nekik és megkérdezem, mik a feltételek.

A költözés maga pedig úgy lesz, hogy Marian feljön kocsival Aberdeenbe, én lehajózom, mert rengeteg cuccom van, és a biciklimet is akarom vinni. Aztán onnan irány az új lakhely. Azt ugye nem kell modnanom, hogy be vagyok rosálva, megint új hely, ismeretlen minden, nincs munka, de legalább szállás van:)

This song is for Marian:)

 

free counters

2009. október 7., szerda

Nade tényleg,

annyira pörögnek ezen a pici szigeten az események, nem győzök róluk beszámolni. Még pénteken, már magamra cígöltem a táskát meg a laptopot, Cheryl a kezembe nyomott egy borítékot. Mondom mi a ...? A hajón aztán elolvastam, de nem is értettem, mit akar mondani, annyira homályosan fogalmazott. Azt írta, hogy lehet, hogy kell nekem még egy hónap, mielőtt úgy döntök, hogy továbbállok? Meg hogy nekik kell valaki, aki segít a rendelőben. Mivel nem értettem, mit akar most végülis ebből kihozni, megkérdeztem Mariant, Bettinát és az elődömet, Melissát is. Mind azt mondták, hogy annak ellenére, hogy én világossá tettem, hogy nem akarok asszisztens lenni és ők ezt úgy tűnt, hogy elfogadják, mégis azt akarják, hogy hátul sertepertéljek. Én nem akarok ilyen hatalmi játékokba keveredni, ezért ma beadtam a felmondást. Tudjátok mit mondott Cheryl, amikor letettem a borítékot az asztalára? "Milyen volt Edinburgh?" Hát kb. ennyire volt meglepve. Abban állapodtunk meg, hogy november elejéig maradok, ami nekem tökéletes. Természetesen Marian színrelépésével azért bonyolódott a helyzet, nem is akarok most belemenni, mert annyi forgatókönyv van, hogy évekre el tudnám látni Hollywood-ot...

Szerencsére Marian is olyan kütyü-rajongó mint én, így együtt tapiztuk a telefonokat, és Edinburghban olyan 500 méteres területen mintegy 20 ilyen üzlet volt, gyakorlatilag ebből állt a séta, boltba be, nyomkorászás, ár megtekintése, boltból ki. Aztán voltunk sportboltban is, ahol sikerült fejbevágnom egy fallabdaütővel, amin ráadásul pont azon a részen volt a lopásgátló...

Mielőtt találkoztunk, azzal idegesítettem őt, hogy összevissza infókat adtam meg magamról. Montam neki, hogy 120 kiló vagyok, most megyek fodrászhoz és kopaszra nyíratom magam, valamint az arcom tele van pattanásokkal és bajszos vagyok. Ezek után teljesen beparázva várta a találkozót, amire vettem ilyen kopasz parókát, felragasztható bajszot meg ragasztható pattanásokat. A hotelben ezeket magamra applikáltam, ő meg majd' leesett az ágyról, annyira röhögött. Így múlatja az időt két érett, felnőtt ember.

free counters

2009. október 5., hétfő

Edinburgh

hát jó reggelt, végre ismét szilárd talajt érzek a talpam alatt, bár még mindig szédülök egy kicsit.

Hol is kezdjem? A hajóút odafele jó volt miután rájöttem, hogy ülve hányingerem van és lefeküdtem a bárban. A villanyt nem kapcsolták le, így kénytelen voltam így aludni:

Aberdeenbe reggel 7-kor értem, onnan vonatoztam Glasgowba, ahonnan már M-mel együtt autózunk Edinburghba. Mondanom se kell, hogy Glasgowban eltévedtünk, és 2 órán keresztül köröztünk és kínunkban már röhögtünk, mert wc-re kellett mennünk, éhesek és nyűgösek voltunk. Hiába volt nálam Győri keksz, amit a netről rendeltem, M autójában nem lehet enni, mosolyogtam is, hogy ha éhenhalunk, és a rendőrség megtalálja a kocsit, meg a kekszet, nem fogják érteni, hogy azért pusztultunk el, mert inkább a halál, mint egy morzsa a kocsiban.

Edinburgh nagyon szép, itt is eltévedtünk, többször is, mert minden út le van zárva, de gyönyörű épületeket láttunk, fényképezőgépet vittem, de a hotelben felejtettem, így be kell érjétek a telefon által készített gagyikkal:

 

M-mel nagyon jól éreztük magunkat, annyira, hogy már a következő találkozót szervezzük, és a karácsonyra is gondolunk...

Visszafele befizettem magam egy kabinba, a 4-személyes kabin tele volt, így nézett ki:

Délután fél 7-től ma reggel 7-ig feküdtem a priccsen a hátamon, mert annyira dobált a hajó, hogy néha éreztem, ahogy a testem elemelkedik az ágytól. Nem igazán lett volna szerencsés ilyen körülmények között ülni...

free counters