2008. június 23., hétfő

Viking nap

Itt az újabb bejegyzés ideje.


21-én volt a leghosszabb nap, itt a "midnight sun" néven (is) fut, egész nap rendezvények voltak. Szerencsére szabadnapos voltam, így korai ébredésem (11) után bementem körülnézni. Volt kirakodóvásár, ami annyit jelentett, hogy volt sörsátor, benne színpaddal, itt sikerült elcsípnem az egyik előadó-társulat utolsó számát. Videót is készítettem róla, de ezek a sörsátoros emberek nem voltak tekintettel arra, hogy művészetet csinálok és állandóan a kamera előtt mászkáltak. A vásárban még lehetett kapni mindenféle haszontalan dolgot, persze shetland-beütéssel, vagyis kötött pulcsik, táskák, ilyen-olyan kaják, mindez olyan 20 sátorban. Olyan 15 perc alatt végeztem is, de csak azért, mert 10 percig a zenét néztem.


Aztán a programok között láttam, hogy lesz viking-felvonulás (ugyanis a szigetek sokáig Norvégiához tartoztak, a régi neve Hjetland, még most is láttam így írva), de hogy pontosan mi a felvonulás apropója, nem sikerült megfejtenem (egy ismerősöm -igen, nekem már ilyen is van...) azt mondta, hogy mivel a gúnyájuk 2500 fontba kerül, gyakorlatilag minden alkalmat megragadnak, hogy mutogathassák magukat. Ez a felvonulás a Fort Charlotte erődben volt, amit nagyon szeretek. Biztos rettentően fontos szerepet töltött be a nemtommilyen háború(k)ban, meg nagyon izgi a története, de én csak simán szeretem, jó benne sétálgatni, szép a kilátás, és közel van hozzá a könyvtár (ahova mellesleg már beiratkoztam). Kissé csapongok...


Szóval felmentem az erődbe, és ezt láttam:



2008. június 14., szombat

Séta és fóka

Sziasztok!

Rövid leszek, mert nemigen történt semmi. Ma szabadnapos voltam, így elmentem sétálni a környéken (azt is mondhatnám, hogy bejártam a várost:)) Sok képet csináltam, de ne ijedjetek meg, csak 18-at kaptok. Láttam fókát, és amikor izgatottan mondtam ezt a kollegáknak, unott, majdhogynem megvető arckifejezéssel néztek rám: "Láttál EGY fókát? Mi már több százszor láttunk." Nade nem tudtak letörni.
Elkezdtem végre a sportot is, és szerencsére nem kell konditerembe mennem, mert a lakótársammal, Lorenával voltunk tollasozni, és megyünk fallabdazni is, juhéééé!!!
Ha minden igaz, kedden megjön az új telefonom, akit érdekel a szám, annak elküldöm.
csók!:)
Akkor a képek:
ezt tegnap éjjel, munkából jövet lőttem, telefonnal:

a mai nap, a bevásárlóutca eleje (Commercial Street):

2008. június 5., csütörtök

Elmaradások pótlása (1. rész?)


 

mivel is kezdjem? Felírtam egy csomó dolgot, amiről még be kell számolnom.

Nem lustaságból nem írtam eddig (ahogy a blog hozzászólásaimban is írtam, amikor egy órára el tudtam szaladni netezni), hanem péntek este óta nem volt internet, másrészt holnap lesz az első szabadnapom, és általában úgy dolgoztam, hogy egyik nap 15-23-ig, másnap 07-15-ig, örültem, hogy alhatok...

 Először is, az elérhetőségek: van itt ám telefon is. A számot inkább nem teszem ide ki, de akit érdekel, annak elküldöm emilben, a címmel együtt. Persze nem mindig vagyok itt, de majd igyekszem a beosztásomat is kitenni, és ha olthatatlan vágyta éreztek, hogy a hangomat halljátok, lehet hívni.

A címemre pedig küldhetitek a szülinapi és egyéb csomagokat, mint például egy adag krumplistészta, rántott hús, ilyenek.

Még nem mondtam, hogy a 3 hotel közül a Lerwick-ben vagyok, ami kircsi, kár, hogy a Shetland Hotel-től lakom 1 percre, a Lerwick-től meg 20-ra… Meg is mutatom, ezt látom a házból:

A címemre pedig küldhetitek a szülinapi és egyéb csomagokat, mint például egy adag krumplistészta, rántott hús, ilyenek.

Még nem mondtam, hogy a 3 hotel közül a Lerwick-ben vagyok, ami kircsi, kár, hogy a Shetland Hotel-től lakom 1 percre, a Lerwick-től meg 20-ra… Meg is mutatom, ezt látom a házból:





















Igen, az a csúnya, kocka alakú a Shetland Hotel, ahol nem dolgozom (viszont most itt ülök és gépelek:)). Az a szürke tetejű a kompkikötő. Ha tovább nézek körbe, akkor ez a látvány tárul a szemem elé: